Végre látom a tengert.
Ez valami földöntúlian szép példánya a tengereknek. Vakítóan fehér homok, hogy napszemüveg nélkül a szemedet sem tudod kinyitni, és a víz valami meghatározhatatlan keveréke a kék és zöld színeknek. Még fél óra és ott vagyok a vízparti bérelt bungalownál. Előtte 50 méterre a part. Fölötte, mögötte a sűrű, szinte párától gőzölgő esőerdő.
Évek óta terveztem ezt az utat, végre sikerült elszöknöm a munka elől és elbújhatok, távol a világtól, az emberektől, a zajtól és a kötelező feladatoktól. Csak én és a természet, az örök barát és társ.
A legközelebbi bungalow is 500 méterre van innen egy öböl túloldalán.
Mikor innen vissza kell indulnom a városba, újabb egy évre való türelmet és nyugalmat viszek magammal.
Indulás előtt felötlött bennem, hogy nem egyedül jövök, de akivel jöttem volna, annak otthon kellett maradnia s én meg később nem jutottam volna szabadsághoz. Így marad a tökéletes embertársmentes pihenés és természet imádat.
